Kellett nekem Nova Rockról beszélni tegnap egy srácnak. Megint felrémlettek az emlékek és újra átéltem, milyen volt az Alter Bridge koncertjén csápolni a Rise Today-re vagy a Metalingusra és megpróbálni kiénekelni az Open Your Eyes egekig szálló szólamait Myles Kennedy vezényletével:)
(Vicces volt, körülöttem senkinek nem volt normális hangja, majdnem beszakították a dobhártyámat a szépnek nem igazán mondható orgánumukkal a tisztelt közönség tagjai.. De később Youtube-on visszahallgatva már értettem, miért mondta Myles hogy olyan ember nincsen, akinek rossz lenne a hangja. Egészben sokkal jobb volt, tömegesebb élmény:D)
No és aztán az Incubus... Azt hittem, rosszul látok, mikor az ötből négyen felvonultak a színpadra, mi meg egy szintén nagy fan magyar sráccal, Tomival (akivel mint kiderült, virtuálisan már ezer éve ismerjük egymást a zajlik.hu-s Incubus fórumról, hehe:)) majdnem sikítófrászt kaptunk, hogy nem találtuk Brandon Boydot :O
Már kezdett felborulni a homeosztázisunk, arról fantáziáltunk, hogy a fent említett zenei zsenit elrabolták az UFO-k és éppen egy felfedezetlen bolygón kísérleteznek vele... Brrr...
De aztán! Egyszer csak füstköd borította el a színpadot, és feltette Chuck Tayloros lábait az általunk már nagyon várt vokalista... Orbitális sikítás, taps, röfögés, mindenki kiadta magából azt a hangot, amit tudott:D
Brandon laza 'Hi"-jal köszöntötte az egybegyűlteket, aztán belekezdtett a Just A Phase-be...
Kis fintort nyomtam el úgy magamban, mert nem éppen ezt vártam, mint naaagy intro-dalt. Sokkal jobban örültem volna a Quicksand-nek, mert monumentálisabb és egyébként is sokkal inkább koncerthangulata volt már az albumon is, mint a Just A... -nek. Meg hát... Eleve összekapcsolódik az A Kiss To Send Us Off-fal, egymásból bontakoznak ki, és katartikusabb lett volna, ha...
De! Nem így történt, és nekem ez is megfelelt. Egyébként sem tudtam nagyon másra koncentrálni, csak a tőlem néhány méterre törzsi táncot lejtő, mikrofonnal varázsoló Brandon Boydra. Olyan voltam, mint aki csúnyán beszívott... Pedig nem.
A Pistola-nál még egy külön mosoly tulajdonosa is lehettem, mert utánoztam a Morning View DVD-ről az egyik roppant bájos mozdulatát, ő meg észrevette... Hát igen, innen már csak egy lépés lett volna a randevú, de elpuskáztam:D:D
Olyan volt az a közel másfél óra, mintha nem is a földön álltam volna két lábbal, hanem valahol lebegtem volna. Hihetetlen volt, hogy azokat az embereket, akik évek óta színesítették amúgy szürke és unalmas hétköznapjaimat, élni, lélegezni, izzadni, és beszélni láttam, hallottam.
Ez az élmény semmi mással nem pótolható, még akkor sem, ha a hőn áhított közös fényképezkedésről le kellett mondanom, mivel nem volt VIP-jegyem és amúgy sem osztottak autogramot. (ez az egyetlen vígasztaló tényező:))
Hogy miért meséltem ezt most el, mikor június 15-e régen a múlté már?
Azért, mert elég egy hangfoszlány, és én máris újra emlékszem, és magam előtt látom. Jó megosztani ezt a világgal.
Na, meg a másik ok, hogy egyik csoporttársammal, aki szintén nagy Incubus rajongó, november 29-én VL45 koncertre megyünk. Erről a zenekarról azt kell tudni, hogy énekese, Szabó Dávid a magyar Brandon Boyd. No, nem kinézetre, hanem hangberendezésileg.
Létezik egy ungarische Incubus tribute banda, aminek szintén Dávid a frontembere. Hát, amikor meghallottam tőlük a Pardon Me-t, leesett az állam.
A csoporttársamnak, Petrának szintén, úgyhogy muszáj megnéznünk, mit művel Dávid a VL45-tel:)
Azt hiszem, mára már kiéltem grafomán hajlamaimat és messze túlteljesítettem a tervet. Akit netán untattam volna, attól ezer bocs meg egy anyamedve.
Let's ROCK!:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése