Irány az Újvilág..--- De előtte ásó-kapa vagy hogy is van ez?

Hmm... Zsolti azért még két év után is tud igen nagy meglepetéseket okozni, és nem ... ez nem mindig jó.
Ma például azt az elméletet fejtette ki nekem, hogy Amerikába kívánkozik menni dolgozni, ha letette a technikusi vizsgát. Nyolc hónapra. Hát, leesett az állam. Pont ő, aki alig tud angolul és soha nem volt még idegennyelvű környezetben, majd képes lesz megélni teljesen egyedül egy tökidegen országban, kultúrában... Az óceán túlsó végén...
Ráadásul úgy, hogy haza sem jön addig, itthagy engem magamra.
Azt még úgy-ahogy elviselném, ha néha meglátogatna itthon, de így... Ráadásul az eljegyzésünket ebben a hónapban tartjuk, karácsony után. Mi lesz, ha odakint belebotlik valami csinos amerikai macába, és annyira egzotikusnak tartja majd, hogy engem rövid úton meneszt majd...
Hmm... Hmm....
*gondol-gondol*

zenéljünk

Music Playlist at MixPod.com

Kockafej

Lassan valóban az leszek.... Annyi tanulnivalóm van, hogy még ide, a gép elé is ritkán jutok el. Most is csak begépelem ezt a néhány sort, hogy tudassam, még élek és lélegzem, aztán állok is tovább, vár a művészet története, a viágirodalom, és az ókori görögök alkotásai...
Olvasom az Elveszett Paradicsom-ot Miltontól, ennek tetejében még a Görög kultúra aranykorá-t is, hogy meg ne bukjak a szemináriumon...
Mindent és mindenkit elhanyagolok, VL45 koncertre sem megyek, úgyhogy sorry...
De! Ha felvesznek, és überbaró lesz az érettségim emelt magyarból (mert azt is újra kell csinálnom, kevés lesz a felvételi pontom...:( ), akkor olyan bulis nyarat csapok, mint még soha:)
Plusz még Zsolti miatt is ideges vagyok, ott akarja hagyni a sulit, hiába próbálom lebeszélni, szóval van rengeteg dolog, ami nyomaszt, sokszor nem alszom.
Viszont most már kezdek pozitívabb lenni, és ez sokat nyom a latban...
PEACE!

Renaissance, többféle kontextusban

Általában a hétfő reggelek unalmasak. A mai nem. Még mindig próbálom magam összeszedni és a gondolataimat egymás után pakolni, rendszerezni a szombat este/vasárnap hajnal után.
Jelentem: Dávid egy közvetlen, kedves pasi.
Miután a barátnőmmel sikeresen eltévedtünk szombat este Zebegényben, és fél órát kutattunk a Renaissance Kávéház után (első jelentés:)), miközben vagy tízszer mentünk el mellette.... (nem volt rendesen kiírva a hely neve:)), aztán végre valaki megmondta, hol kell keresnünk, már az ajtóban belefutottunk Balázsba és Tomiba, az Incubus Cover szóló-illetve basszusgitárosába.
Panaszoltuk, hogy milyen körülményesen találtunk ide ( még dombot is másztunk, abban a hiszemben, hogy a szenvedések útjának végén megleljük a koncerthelyszínt...) és hogy elegünk van:D
Betessékeltek minket, mondván, gyorsan üljünk le, mert nem lesz hely. Ez volt háromnegyed nyolckor. Kiírás szerint nyolckor kellett volna kezdeniük, ehelyett tízkor már nyaggatni kellett őket, hogy unatkozunk, csináljanak már valamit:D
Közben beszélgetni próbáltak velünk, akkor még kicsit immel-ámmal. Balázs olyan kis szolid srác, csendesen, udvariasan kérdezgetett, Dávid meg, mint ugye a frontember, próbált valami macsó-dumát lenyomni, azt hitte, lenyeljük, hát tévedett. :)
Mint mondtam, tíz óra körül igencsak szenvedtünk, már a whisky-kóla sem esett jól... Ők meg csak söröztek:D
Aztán, nagy nehezen elindult a menet: húrbacsapás, dobütögetés, lalalázás... Ki mit tudott, ugye, posztja szerint:)
Úgy éreztem magam, őszintén mondhatom, mint aki az eredeti zenekar koncertjén ücsörög. (Vagy csápol, mikor mit:)) Profin előadott dalok és jó hangulat, ez jellemezte a koncertjüket. Közben Dávid arra is odafigyelt, hogy mi Petrával már rekedtre kornyikáltuk magunkat, minden dalt kívülről fújtunk ( még azt az egyetlen saját dalt, a Haelo - Velvet című számát is). Igyekezett énekesünk jelezni is, hogy látja (reméljük inkább, mint hallja), hogy mennyire fan-ok vagyunk:D
Mikor úgy döntöttek, befejezettnek nyilvánítják a műsort, sorban odaszivároktak hozzánk. Először Balázs ült le mellénk társalogni, őt elrabolta Petra, én meg "lecsaptam" Dávidra:) Ki-ki szépen, illedelmesen bemutatkozott, ahogy a jó édes anyukája tanította, majd próbált valami mindkét kommunikációs fél számára érdekeset előadni:)
Én, bevallom töredelmesen, már akkor rettentő álmos voltam, szegény Dávid, a végén biztos nagyon unta már a fejem, le is lécelt egy adandó alkalommal, wc-re menetel ürügyén. Később visszatért, addigra már felébredtem, és megpróbáltam bemutatni, hogy nem vagyok olyan unalmas, beposhadt kisvárosi lány, mint amilyennek első blickre bemutattam magam.
Később elvonultunk Dáviddal, és a dobossal, Ákossal csocsózni. Hozzá kell tegyem, ez volt életemben a második alkalom, hogy ilyesféle szórakozásra vetemedtem. Közöltem a párommal, Ákossal, hogy "Baromi béna vagyok, ha vesztünk, én előre szóltam" Erre ő: " Nem baj, és meg veszettül jó vagyok, ketten együtt közepesek:D". Petráék, hozzá sem kell tennem, laposra vertek minket:D:D
De! Rúgtam egy gólt, karrierem legfényesebb csúcspontja volt ez:P
Aztán Dávid, mint egy jó gentleman, meghívott minket egy italra. Nem nagyon akaródzott nekünk elfogadni, de hát végül győztek a bociszemei:D
Itt már mindenféle vizslatás, meg egyéb volt (közös fényképezkedést is beleértve), csúcspont Ákos kérdése: "Na, most akkor lesz szex vagy nem lesz szex:D?"
Természetesen nem volt, így csalódottan úgy döntöttek hajnali háromnegyed négykor, hogy elindulnak haza. Könnymentes búcsú, Dávid macsós puszidobása felénk, ajtócsukás, mi pedig pillogtunk Petrával, mert nem akartuk elhinni, hogy zenészek ilyen természetesen is tudnak viselkedni.
Azt hittük, játszani fogják a sztárt. Közben pedig ugyanolyan kíváncsi, érdeklődő, társaságkedvelő fiúk, mint bármelyik. Viselkedésükben nulla arrogancia volt, és ez őszintén meglepett.
Ha később is tudni fogják, kik vagyunk, akkor azt hiszem, hogy kijelentem: vannak olyan zenészek, akik a teljesen hétköznapi emberekre is ugyanúgy odafigyelnek, mint azokra, akik rendelkeznek valami menő tulajdonsággal, hírnévvel, vagy vaskos bankszámlával...
De azt már megállapíthatom: a mérnök rockerek jófejek (renaissance értelem kettő, kép újraalkotva:D)

Anti-gravitációs koncert - ma:)

Ez lesz talán minden eddigiek közül a legrövidebb bejegyzésem.
Ma Zebegénybe vonulunk egy barátnőmmel, Petrával, hogy naagy bálványunk, az Incubus honi megtestesítőjét - az ő zenéjüket fel-meg-átdolgozó zenekar - az Incubus Cover koncertjét hesszeljük meg. Kíváncsi vagyok már nagyon erre a kis akusztikus szösszenetre, na meg Szabó Dávidra élőben. Ha a valóságban is olyan lüke, mint mondjuk a kettőnégyes interjúkban, akkor azt hiszem, újraalkotom a mérnökökről felállított hipotéziseimet:D
Éésés:)
Lassan indulok:)
Incubus ROCKS!

Kellett három nap együttlét... Meg néhány zseniális koncert... Avagy utólagos beszámoló Nova Rockról

Kellett nekem Nova Rockról beszélni tegnap egy srácnak. Megint felrémlettek az emlékek és újra átéltem, milyen volt az Alter Bridge koncertjén csápolni a Rise Today-re vagy a Metalingusra és megpróbálni kiénekelni az Open Your Eyes egekig szálló szólamait Myles Kennedy vezényletével:)
(Vicces volt, körülöttem senkinek nem volt normális hangja, majdnem beszakították a dobhártyámat a szépnek nem igazán mondható orgánumukkal a tisztelt közönség tagjai.. De később Youtube-on visszahallgatva már értettem, miért mondta Myles hogy olyan ember nincsen, akinek rossz lenne a hangja. Egészben sokkal jobb volt, tömegesebb élmény:D)
No és aztán az Incubus... Azt hittem, rosszul látok, mikor az ötből négyen felvonultak a színpadra, mi meg egy szintén nagy fan magyar sráccal, Tomival (akivel mint kiderült, virtuálisan már ezer éve ismerjük egymást a zajlik.hu-s Incubus fórumról, hehe:)) majdnem sikítófrászt kaptunk, hogy nem találtuk Brandon Boydot :O
Már kezdett felborulni a homeosztázisunk, arról fantáziáltunk, hogy a fent említett zenei zsenit elrabolták az UFO-k és éppen egy felfedezetlen bolygón kísérleteznek vele... Brrr...
De aztán! Egyszer csak füstköd borította el a színpadot, és feltette Chuck Tayloros lábait az általunk már nagyon várt vokalista... Orbitális sikítás, taps, röfögés, mindenki kiadta magából azt a hangot, amit tudott:D
Brandon laza 'Hi"-jal köszöntötte az egybegyűlteket, aztán belekezdtett a Just A Phase-be...
Kis fintort nyomtam el úgy magamban, mert nem éppen ezt vártam, mint naaagy intro-dalt. Sokkal jobban örültem volna a Quicksand-nek, mert monumentálisabb és egyébként is sokkal inkább koncerthangulata volt már az albumon is, mint a Just A... -nek. Meg hát... Eleve összekapcsolódik az A Kiss To Send Us Off-fal, egymásból bontakoznak ki, és katartikusabb lett volna, ha...
De! Nem így történt, és nekem ez is megfelelt. Egyébként sem tudtam nagyon másra koncentrálni, csak a tőlem néhány méterre törzsi táncot lejtő, mikrofonnal varázsoló Brandon Boydra. Olyan voltam, mint aki csúnyán beszívott... Pedig nem.
A Pistola-nál még egy külön mosoly tulajdonosa is lehettem, mert utánoztam a Morning View DVD-ről az egyik roppant bájos mozdulatát, ő meg észrevette... Hát igen, innen már csak egy lépés lett volna a randevú, de elpuskáztam:D:D
Olyan volt az a közel másfél óra, mintha nem is a földön álltam volna két lábbal, hanem valahol lebegtem volna. Hihetetlen volt, hogy azokat az embereket, akik évek óta színesítették amúgy szürke és unalmas hétköznapjaimat, élni, lélegezni, izzadni, és beszélni láttam, hallottam.
Ez az élmény semmi mással nem pótolható, még akkor sem, ha a hőn áhított közös fényképezkedésről le kellett mondanom, mivel nem volt VIP-jegyem és amúgy sem osztottak autogramot. (ez az egyetlen vígasztaló tényező:))
Hogy miért meséltem ezt most el, mikor június 15-e régen a múlté már?
Azért, mert elég egy hangfoszlány, és én máris újra emlékszem, és magam előtt látom. Jó megosztani ezt a világgal.
Na, meg a másik ok, hogy egyik csoporttársammal, aki szintén nagy Incubus rajongó, november 29-én VL45 koncertre megyünk. Erről a zenekarról azt kell tudni, hogy énekese, Szabó Dávid a magyar Brandon Boyd. No, nem kinézetre, hanem hangberendezésileg.
Létezik egy ungarische Incubus tribute banda, aminek szintén Dávid a frontembere. Hát, amikor meghallottam tőlük a Pardon Me-t, leesett az állam.
A csoporttársamnak, Petrának szintén, úgyhogy muszáj megnéznünk, mit művel Dávid a VL45-tel:)
Azt hiszem, mára már kiéltem grafomán hajlamaimat és messze túlteljesítettem a tervet. Akit netán untattam volna, attól ezer bocs meg egy anyamedve.

Let's ROCK!:)

My sweet November

Nem feledtem el ám az írást, csak nem jutottam hozzá. Időközben november lett, bár hála a jó égnek, ez az időjáráson aligha látszik meg. Nem is vágyom rá, hogy őszinte legyek, akkor be kell öltözni: sapka, sál, bundáskabát, tundrabugyi... Azt meg nem szeretem, mert folyton melegem van, és a nyolc réteg ruha alatt úgy érzem magam, mint egy túlméretezett hóember.
Na, meg aztán nem is beszélve a közelgő vizsgaidőszakról, már előre fonogatnám a hajtincseimet, ha alapjában véve nem volna most göndör:) (Akkor meg minek?:))
Addig még el kell intéznem a magyar szakos tárgyaim töröltetését az indexből, ami nem kis összeget fog kivarázsolni a pénztárcámból, hogy a fene vinné el ezt a piszkosul anyagias világot. Az ember puszta kíváncsiságból nem is tanulhat azt, ami igazán érdekli, vagy ha olyan eltévelyedett bárányka, mint én, akkor meg mélyen a zsebébe kell nyúlnia büntiből, hogy megtanulja: máskor ötször meggondolja, hogy mit is kezd magával...
De sebaj! Vár a művészettörténet, mint ahogy eddig is, csak sokkal intenzívebben, aztán a grafikusi suli, majd a kiállítások, a milliós munkák és a világhírnév...
Ugye, nem vagyok túlságosan eltájolva? Csak tisztában vagyok a képességeimmel:))
No nem kell ám mindent véresen komolyan venni, mint a hóhér, csak vicceltem.
Én bőven meg leszek azzal is elégedve, ha kényelmesen élhetek, és meg tudok, adni a gyerekemnek mindent, amire szüksége van...
Apropó, gyerekek... A párommal, Zsoltival most gyakoroljuk, mekkora felelősség is valakiről gondoskodni.
Van egy kis törpehörcsögünk, aki a Sándor névre hallgat.. És senki nem botránkozzon meg: de nőstény:)
Igazán kedves kis állatka, csak néha harap, meg nem nagyon vágyik rá, hogy tutujgassuk. De azért nem adjuk fel, hátha elfogadja, hogy nekünk az az élmény, ha néha piszkálhatjuk meg visszafelé simogathatjuk a szőrét:))
Leginkább olyan, mint egy csecsemő: eszik és/vagy alszik, de még jó, hogy büfiztetni meg pelenkázni nem kell, azt ráhagynám Zsoltira:D
De élesztgeti a szülői hajlamainkat, vagy ha már azt nem kell, akkor szinten tartja őket..:)
A fotón is Sándorunk tekinthető meg, éppen megzavartuk szegényt legfontosabb tevékenységében, amivel tengeti napjait: az étkezésben.

Have a nice day!

Tegnapról mára:)

Áááá:))
Utolsó nap a szünet előtt. Fel kellett volna kelnem időben, mert emlékmeghatározásból hiányzik egy zh-m két hete, és hátha megírhatom még (próbálkozni lehet:D),ergo: kellett volna tanulnom valamicskét. Persze, jogos a kérdés, hogy miért nem tegnap... izé.. próbáltam meg ilyesmivel foglalkozni de bevallom töredelmesen, délután rettenetesen elbeszélgettem az időt Kingával, a barátnőmmel az egyetemen... Jó idő volt, és ilyenkor jobban esik a pletyi-pletyi, mint a magolás. Különben is ritkán találkozunk, és ki kell használni a lehetőséget:D
Amúgy is ment köztünk a jegyzetcsere, tisztelettel átadta nekem nagy becsben tartott Erkölcsi alapfogalmak című bibliáját, hátha ragad rám belőle valami...:) Na neem, amúgy hazudok:) Az etika vizsgámra kell, ugyanis nem tudok bejárni az előadásra, így kissé soványka az elérhető jegyzetmennyiségben a tárgyból..
Mint ahogy sok minden más tárgyból is... :))
Azon törtem a fejemet az éjszaka, (alvás helyett, mellett, közben) hogy kellene valami állás. Mert ha engem átvesznek ill. újra felvesznek az egyetemre jövő évben, akkor papíron ismét elsős leszek... (harmadév helyett, hurrá...:() ) de akkor közben el kéne kezdenem a rajzos sulit, ha betöltöm a 22-t, mert az életben nem végzek soha.. És egy-két évet kéne dolgoznom, mielőtt család meg ilyesmi... Viszont az iskola tandíjas.... Világos, nem?
Ezért arra jutottam, hogy tanítani kéne, Ki fogok tenni papírt itt nálunk helyben az iskolák ajtajára, hogy: "Fiatal bölcsészhallgató, felsőfokú német nyelvvizsgával rendelkező diáklány korrepetálást vállalna általános ill. középiskolásoknak magyar nyelv-és irodalomból, művészettörténetből, valamint német nyelvből. Jelentkezni az alábbi telefonszámon lehet: blablabla.."
Elég tág az intervallum, nem?:) Csak megkeres valaki:)
Most viszont elpályázom, még van egy kis dolgom indulás előtt, és a vonat nem vááááár:D
Ahoi.

Hétvége, sunshine helyett fagyás...

A vasárnapok mindig unalmasak... Nagyon lassan telik az idő, és mindig ott van az a kósza gondolat, hogy holnap már hétfő, kezdődik a mókuskerékben való pörgés-forgás, botladozás, elesés, felállás újra... Viszont... Kezdek alakulni. Számot vetettem önmagammal, azzal, hogy mit is akarok kezdeni az életemmel, hogyan legyen tovább, mi az, amit várok még. Sokat segített. Csütörtökön és pénteken már újra bevonultam egyetemista társaim közé, hogy tegyem a dolgom. Ráadásul egy kis sikerélményem is volt: abból a tárgyból, amiből tavaly elhasaltam, mert a fásítási programot egész félévben ügyesen tartottam, most hármast kaptam. Végre lehetett valaminek örülni. Ezen felül még a szociális támogatást is megkaptam. Hurrá! Mégiscsak van valami értelme az egyetemista létnek?
Oké, ezt az évet még kibírom, aztán februárban újrafelvételi szabad bölcsészet szakra, hogy aztán végre teljes erőbedobással foglalkozhassak vázákkal, műemlékekkel, és majestas domini-típusú Krisztus- ábrázolásokkal (is) :)
A napokban még arra is rájöttem, hogy jó dolog az Internet. Korábban nem voltam lelkes híve a chatelésnek, mondván, az őszinteség aránya igen alacsony ezekben a berkekben. De! Egy nagyon kedves fiú az élő példája annak, hogy ha megelőlegezzük másoknak a bizalmat, értékes emberek barátságát tudhatjuk magunkénak. Egyedi a stílusa, és annak ellenére, hogy zenei ízlésünk tökéletesen különbözik, nagyon hasonló az értékítéletünk és a jellemünk. Örülök hogy megismerhettem, remélem, valódi és igaz barátság is lehet még belőle.
Hüpp:( Most elmorzsoltam egy könnycseppet:D
Nuh, pápá, libbenek is tovább, suhanok a szelek szárnyán egy kis Incubus-t hallgatván :)

Rémálomomat kiírom magamból...

Ideggörccsel ébredtem ma reggel. Az utóbbi időben mintha képtelen lennék elkülöníteni saját magam életét a virtuális világtól. Függővé váltam, a saját képzeletemtől függők, mintha be lennék zárva a saját fejembe. Egész nap csak duruzsol, olykor bömböl a fülemben valami zene, sokszor eléggé depressziós hangvételűek, és képtelen vagyok kilépni ebből és visszahelyezni az életemet a normális kerékvágásba. Nincsen erőm a saját épülésemre koncentrálni, bejárni az egyetemre, tanulni... Hetek óra csak itthon ténfergek és csak akkor ülök vonatra, ha tényleg muszáj bent lennem, mert mondjuk zh-t írok... Minden egyes este megfogadom, hogy holnap másképp lesz, hogy erőt veszek magamon... De amikor reggel kinyitom a szemem, csak ürességet, kedvtelenséget érzek belül, és nem tudom megerőszakolni magamat, hogy felöltözzek, és kitegyem itthonról a lábam. Nagyon jól tudom, hogy ebből a vizsgaidőszakban baj lesz, hogy megint ott fogok állni, és nem fogom tudni behozni a lemaradást, ahogyan az előző félévekben sem..:(
Nem tudom, mi történik velem. Küzd bennem az ész, a logikus gondolkodás, tudom mit kéne tennem, hogy legyek valaki később, de egyszerűen olyan gyenge vagyok...
Az éjjel azt álmodtam, hogy én vagyok Kurt Cobain, egy nagy szigetre tettek ki, majd őslakosok mindenféle válogatott módszerekkel megpróbáltak kinyírni, mint például leöntöttek sósavval és elástak... De valahogyan mindig megszabadultam (még a sósavas elásából is...), futottam, futottam, majd elértem az óceánt, és úszás közben a Smells Like Teen Spirit-et énekeltem... Megmenekültem, mert felszedett egy nagy hajó... És itt ébredtem fel. Egész éjjel óriási stresszben voltam, nagyon valósághű volt az egész. És olyan érzés fogott el engem, az álombeli Cobain fiút, mintha belül mindig is tudnám, hogy meg kellene halnom, de valaki (vagy valami?) ezt mégsem engedte...
Ahogyan kikászálódtam az ágyból, még a sokkhatás alatt, azonnal megrendeltem A mennyeknél súlyosabb című önéletrajzi könyvet, hátha sikerül lezárnom magamban ezt a Cobain-témát, mert mióta láttam Kurt utolsó 48 órájáról és életéről szóló filmet, azóta nem tudok tőle szabadulni... Úgy vagyok vele, mint Pilinszky a francia fogjával: belőlem él...