Esküvő

Igen!! Végre ez is eljött. Kijelenthetem, hogy házasságkötésünk 2011. május 14-én 16:30-kor lesz életem párjával. 

Nagyon régóta vártam, hogy ez a pillanat is eljöjjön, hogy tudjam: oltár elé vezet az a férfi, aki a világon a legjobban szeret. És eljött! Nagyon boldog vagyok, és nagy buzgalommal készülődök. :)

Return

Két hónapja nem írtam, ez szégyen. Pedig volna mit mesélni, csak én vagyok lusta, azt hiszem. Meg fáradt is. Éjszakás vagyok a héten és még vissza kell rázódni. Igen, vissza, mert szeptember 16-ával elküldtek a gyárból. Itthon voltam másfél hónapot, és most novemberben visszavettek. Örültem is nagyon neki, mert szükségünk lesz a pénzre, amit keresek most a remélhetőleg két hónap alatt. 

December elején megyünk bejelentkezni az anyakönyvvezetőhöz. Nem szeretnénk később, mivel januárban már szeretném lefoglalni a ruhámat. Elég extrém méret lettem szerintem az elmúlt egy évben (vagy csak saját magamhoz képest az, nem tudom), így nem akarok kockáztatni. Szeretnék szép lenni, mert egyetlen ilyen csodás nap lesz az életemben. 

Igaz, hogy fogyni nem fogytam egy dekát sem sajnos, de még lehetséges, hogy fogok. Voltam orvosnál a vérnyomásommal, kaptam rá bogyót. Laborba is kaptam beutalót, oda is elvánszorgok, aztán meglátjuk mi lesz. Remélem, rendbe tudnak szedni májusig. 

Iszonyú a kupi itthon, így megyek is, mert még főznöm is kell és Tibi unokatestvéréjék jönnek este, aztán ráncba kell szednem a lakást. Állítólag csak beugranak, de ismerem a familiájukban ennek a szónak a valódi jelentését :D

Ünnep

Tudom, hogy elég soványka ez a havi egy bejegyzés, de annyira pörögnek az események, rohan az élet, hogy egyszerűen nincsen időm a részletességre.

Azért vannak dolgok, amit muszáj elmesélnem, mint például a tegnapi nagy esemény: öcsikémnek keresztelője volt. 

Olyan édesen, nyugodtan és szépen viselte az egész ceremóniát, az orgonaszót, hogy jobb kisfiú nem is lehetett volna, még a lelkésznő is megdicsérte, hogy milyen kis ügyes :)

Hangját sem lehetett hallani, pedig az orgonista azért elég elemi erővel játszott, és a gyülekezet éneke sem volt suttogás. 

Az esemény után étteremben ebédeltünk, Marcika meg benyomott előtte egy óriási adag papit :) Mindenki olyan csodálkozással nézte az étkezését, mintha még nem láttak volna ilyet :) Mondjuk, a módszerei igen sajátságosak: egy kanál papi után  öklét is ügyesen betuszkolja a szájába - hát egy csepp se sok, annyi se essen ki. Én voltam az etetőszéke, az ölemben csücsült, és kellemesen beterített az ebédjével :)

Délutánra már mindenki fejéből kivonta az oxigént a lakoma, eldőltünk, aztán sorban hazaszálingózott a család. 

Az egyetlen ember, aki nem jött el, az húgom barátja volt. Azt hiszem, ezzel a húzással megint kezdi egyre mélyebbre ásni magát anyuék szemében... 

Anyuék.. hát igen, ők tündériek. Egyre azon gondolkodtak, hogy tudnának segíteni nekünk az esküvő ügyében, és azt találták ki, hogy kapunk üdülési csekket, amiből a kaját tudjuk majd finanszírozni. :) Nagyon jól hangzik. Annyira várom már azt a napot, mert nagyon szeretem az én kis Apócámat, és boldog lennék, ha végre már mindenki tudná. 

Nagyon sokat gondolkodom az egészen. Azt beszéltük meg, hogy decemberben megyünk az anyakönyvvezetőhöz időpontot kérni, hogy legyen szabad, de most, hogy április helyett májusra toltuk át, anyuék kérésére, így lehet, hogy az korai volna. De én már annyira szeretném látni, hogy elkezdődött a szervezés! 

Hogy nem álom az egész, hanem a valóság... Hogy a párom szeret, és velem akarja leélni az életét...

Verőfényes augusztus

Halihó! Itt vagyik ismét. Sajnos, mióta dolgozom, nincsen időm frissíteni, élni is alig, mert nehéz beosztani az időmet úgy, hogy mindenre jusson egy kicsi. Ráadásul mostanában olyan kevés fizikai erőm van a műszak után tevékenykedni, hogy hét végére úgy néz ki a lakás, mintha atombombát robbantottak volna benne. Ilyenkor jön az a pont, hogy látástól Mikulásig takarítunk Manócskával (olyan aranyos, sokat segít).

Azért nem mondom, hogy sztahanovista lettem, végre jutott pénzünk kikapcsolódni is. 

Voltunk moziban, megnéztük a Levelek Júliának című filmet, nagyon szép volt! Nem bántam meg, pedig nem igazán szeretem a mozit. De mostanában több filmet nézek, mint régen, köszönhető ez az én drága kis páromnak. 

És nagyon jó! 

Aztán... megnéztük a tűzijátékot is augusztus 20-án Pesten. Szebb volt, mint a tavalyi, azt kell hogy mondjam, csak álltam ott csodálkozva. 

Jövő héten pedig esküvőre megyünk, csak kár hogy nem a miénkre.. :( De sebaj, majd az is lesz, jövő tavasszal! Már annyira várom, mint még soha semmit. 

Szeretném már azt a percet, hogy ott állunk az oltár előtt :$

Nyár van, nyár, röpke lepke száll virágra - és a többi :)

 

Tudom, nagyon ritkán írok, de próbálom a fontosabb eseményeket megörökíteni. Most pedig van mit megjegyeznem. Van munkám! :)

Pénteken volt az első "dolgozós" napom, és érzésem szerint egészen jól bírtam az összeszerelés monotonitását. Igaz, hogy a kontaktok jól megszurkálták az ujjaimat, de üsse kutya. A nagyobb probléma a kötelező védőfelszerelésnek kikiáltott bakancs volt, ami vadiúj lévén véresre törte a lábam... Még jó, hogy egy operátornak nem kell a világ végére mászkálnia.

A munka maga a végtelenségig egyszerű volt: egy műanyag házba kellett méret szerinti ötös-illetve hatos kontaktokat beleilleszteni, majd a felesleget letörni. Mindezt nyolc órán át, hogy teljesítsük a normát... 

Igazából jobban bírtam, mint annak idején a számítógép előtt ücsörgést, attól mindig elálmosodtam, de ettől nem, pedig délután fél 3-tól este 11-ig dolgoztam.

Szerencsémre Tibivel kerültem egy részlegre és műszakba, így együtt mentünk-jöttünk, vacsoráztunk az étkezőben, jó volt :)

Most a héten is együtt leszünk délelőttösek, csak szegénynek az első két nap bolondokháza lesz. :( Sokat fog szaladgálni, alig fogom látni. Most sokszor odajött hozzám, megnézte minden rendben, élek-e még. De sebaj, ez egy munkahely, majd délután itthon találkozunk :)

De ma még vasárnap van, ki kell élvezni, úgyis főzök, finom rántott husikát. :)

Nyaralni sajnos nem fogunk tudni menni, de legalább munka van, és jövő tavasszal meglesz az esküvőnk.

Most arra gyűjtünk. Így szívesen feláldozom az öt nap komáromi pihit, egy nagyobb jóért. 

Az üdülési csekket úgysem veszi el tőlünk senki, elmegyünk belőle megnézni a MUSE-t. Igaz, én rettenetesen rühellem, de Tibi kedvéért valahogy kibírom, hogy ne ugorjak fel a színpadra és fojtsam meg Matt Bellamy-t :D (szörnyen utálom a pasas hangját...)

Azt hiszem, mára ennyi, megyek, elszaladok a boltba, mielőtt Tibi felkel. További szépet!

Vendégvárós vasárnap

Este van, és pihegek. Egész nap ugráltam, mint egy veréb, végre most van időm picit lustizni. Először is gyors főzés, de vasárnapiasan - levessel -, majd takarítás, sütés, mosogatás, rendrakás, zuhany, hajszárítás, és már szinte itt is voltak a vendégek. 

Egészen jó volt a hangulat, fogyott is jócskán a túrós sütimből (Eszti, a hugim brownies-t sütött, az is osztatlan sikert aratott), és azt éreztem, hogy jól érzi mindenki magát.

A fő pont természetesen Marcika volt, mindenki babusgatja a kis drágát. Nagymamára úgy mosolygott, nagyon édes volt. :)

Aztán végül felfedezte a saját kezét, és annál nagyobb érdekesség csak a nyálából fújt buborék. Olyan kis édes, nagyon szeretem. 

Fele ilyen szép volna az életem, ha ő nem születik meg. Az biztos.

Tibim természetesen ma is imádnivaló, egyszerűen az a férfi, akiért érdemes élni. A legdrágább a világon. Nagyon szeretem!

Ezennel be is fejezem ezt a névnapi bejegyzést, még el kell takarítanom a romokat. 

Szép estét!

Kis mese, habbal

Töredelmesen bevallom, hogy elfelejtettem írni :$ Anyósom látogatása megvolt, jó volt, egészen "összebarátkoztunk", még arra is megkért, hogy tegezzem.
Az ebéd jól sikerült, sláger lett. Azóta már volt itt tegnapelőtt Tibi barátja is, Laci. Kedvelem azt a srácot, kedves, szimpatikus. Igazából valami búcsú-félére jött, mert nyáron kimegy dolgozni megint Angliába és csak szeptemberben jön haza.
Mindenki eltűnik, magunkra maradunk :(
Úgy néz ki, megyünk nyaralni, igaz, csak Komáromba. De pár napra és már ez is haladás. Messzebbre sajnos nem tudunk.
Augusztusban megyünk esküvőre (kár, hogy máséra, és nem a sajátunkra...), tegnap megvettem rá a ruhát, sosem volt egybe részes nyári ruhám (szoknyám is csak egy van ... ), és most nagyon örülök, csinosnak érezem magam benne.
Tibinek még venni kell inget, nyakkendőt, mert világos színűt szeretne, és az nincs neki.
Öltönyre vágyik, de énszerintem az fölösleges nyáron, s amúgy is csak az unokatestvére nősül, nem valami még ennél is közelebbi rokon (ha volna testvére, s ő házasodna, még meg is érteném, hogy öltönyt akar), teljesen jó egy világos nyári nadrág inggel és nyakkendővel.
Így is nagyon elegáns lesz, csinosabb mint a vőlegény (szerintem :$).
Tegnap délután megszületett anya barátnőjének a kislánya, véleményem szerint Marci szerelme lesz xD
Bevallom, irigykedem kicsit. Úgy szeretnénk mi is babát. De hát... ha egyszer nem szabad, akkor nem szabad.
Csak fáj a szívem érte. Meg az esküvőért is.
Remélem, meg lehet tartani jövőre.
Ma ablakot akarok pucolni, meg függönyt mosni, szép rend van most itthon, de vasárnap vendégek jönnek, közösen tartjuk a hugi és az én névnapomat (nekem vasárnap lesz :)), és egyúttal megmutatjuk a család többi tagjának (nagymamának, nagypapának) a lakást.
Igaz, még az előszoba és a fürdő,wc még nincs kifestve, de szeretném, ha ezt szombaton megcsinálnánk, nem tart olyan sokáig.
Vagy legalább az előszobát. Olyan csúnya. Koszos és sok helyen fel van jőve a tapéta, újra kell ragasztani. Be akarom fűzni Tibit, remélem, beadja a derekát. Szeretném ha szép volna a lakás. *szégyenlősen vigyorog*
Most megyek, mert még hálóingben ücsörgök. Szépnapot.

Tejszínes-tárkonyos pulykaragu erdélyi módra

• Elkészítési idő: 60 perc

Hozzávalók:

• 1/2 dl olaj
• 2 fej hagyma apróra vágva
• 2 sárgarépa felkockázva
• 50 dkg pulykamell kockára vágva
• 1 kiskanál ételízesítő
• 1 l tejszín + 1 l víz
• só
• bors
• szárírott tárkony
• tárkonyecet
• citromlé

Elkészítés:

A hagymát és répát az olajon megfuttatjuk. A pulykamellet ezen fehéredésig sütjük. Megszórjuk ételízesítővel, hozzáadunk 1/2 l tejszínt és 1/2 l vizet. Fedő alatt kis lángon 20 percig pároljuk. A maradék tejszínt és vizet ráöntjük, megszórjuk sóval, borssal és tárkonnyal. Tovább főzzük 30 percig, majd tárkonyecettel és citromlével ízesítjük.


Ez volt az, de én csak három deci tejszínt és kevesebb vizet fogok hozzáadni, mert ez így egy leves, én pedig másodiknak szánom, és nálam még kerül bele borsó és gomba is. És mivel csirkét vettem, csirkéből :) De isteni, próbáljátok ki :)

Egészség-betegség és a rokonok

Korán reggel... Aludni nem tudok, Tibi már elment dolgozni. Szegényke beteg, fújja az orrát, fáj a torka, és tegnapelőtt lázas is volt, pedig neki nem szokása. Kúrálom, vettem neki Coldrexet, Strepsils-t, kapja a kamillateát, szintén kamillás inhalálót, és a becsináltlevest ette két napig. Most már jobban is néz ki, nem olyan leharcolt, tegnap még fodrászhoz is elkísértem, és azt mondja, jót tett neki, mert már nagyon nagy volt a lobonca, ezért jobb a közérzete is, hiába beteg. 

Nekem tetszik úgy, de hát ami igaz az igaz. :) 

Vasárnap vendégünk lesz: jön anyósom Borsodból. Azt mondja, már nagyon várja, hogy lásson BENNÜNKET. Hát nem tudom, én mennyire lehetek nagy élmény neki, mindenesetre azért remélem, elleszünk. A fiát már nem látta három hónapja, mert mi nem tudunk menni, a vonat nagyon drága, autónk meg nincs, pedig Tibinek nyolc éve van jogsija... ( mókás is volt meglátni benne a 17 éves kamaszkori fotóját, annyira gyerek ott még :)) De hát ha nincs mit vezetni...

Kitaláltam, hogy húsleves lesz meg tárkonyos csirkeragu, az a múltkor nagyon bejött Tibinek is meg nekem is. Anyutól kaptam a receptet, de már elfelejtettem, hogyan is kell a részleteket, kérdem is tőle valamelyik nap, erre ő: "Hát szerinted én emlékszem rá? Nézd meg a neten :D" Óh, kösz :) 

Rá is keresek mindjárt, és ha megvan, bemásolom a receptet, ajánlom mindenkinek, mert nem tart sokáig elkészíteni, erre emlékszem, az ízét meg lehetetlen elfelejteni, mert isteni :)

Home 2

Íme már az új lakásból írok. Időközben kisöcsém már egy hónapos, mi kifestettünk, parkettáztunk két szobát, és nagyon várom már, hogy hazajöjjön Tibi, most éppen délutános 12 órában van, azaz csak reggel fél hétre ér haza. 

Hétvégén itt aludt nálunk hugim meg a barátja, pedig tesómék egy emelettel feljebb laknak mint mi :) De hát máshol lenni mindig olyan izgi. Aztán... Három hete nem jelentkezett a tanítványom, akit németre oktatok, hát.. én nem fogok utána rohangálni. Most már biztosan meg fog bukni, de engem különösebben nem érdekel. Nem az én érdekem hogy kettest kapjon így nem az én dolgom őt keresni. 

Múlt hét szerdán találkoztam egy éve nem látott művtöris barátnőmmel, Emőkével az egyetemen, és nagyon jó volt. Hiányzott már. Ő is, az a légkör is és az ismerős arcok.

Egyébként nagyon boldog vagyok. Most vagyok egész életemben a legboldogabb időszakában (egyelőre, aztán majd ha jönnek a picik... :)

És köszönöm, nagyon jól vagyok . 

Új élet - többféleképpen

 kicsi öcsim és apu ujja :)

Boldogan közlöm a hírt: 2010. április 16-án 22:22 perckor 2650 grammal és 49 cm-rel megszületett kisöcsém, Marcell. 

Egy tünemény, egy pici kis gyönyörűség. Egyszerűen nem lehet vele betelni, olyan édes kis pofikákat vág, grimaszol, ráncolja a szemöldökét, mint egy vén öregember, akinek a világ gondja nyomja a vállát és a hosszú évtizedek bölcsessége van a fejében, pedig még csak pár napos :).

Fityiszt kapnak a nővérei (bár leginkább csak én, hugimnak meg somolyog, anya meg még biztatja is, hogy : "Igen, ott a nővéred, húzzál be neki egyet :D" - tessék, neveljük a testvérei szeretetére a kis jövevényt :D), meg egyéb apróságok. 

Igaz, anya megszenved vele, mert még mindig a kórházban vannak, és már nagyon jönne haza, de Marcika úgy kisebesítette anya mellét, hogy nem tud szoptatni, Marci nem tud rendesen enni és fogyott picit. Remélem, ma már kicsit szedett magára és nem kukacoskodnak tovább a dokik. Könnyebben meg fog szaporodni a súlya itthon, és anya is könnyebben gyógyul majd a saját lakásában, mint abban a fertőtlenítőszagban és nem mellesleg: aludni is tud majd. 

Másik új élet, hogy valóban kivettük azt az albérletet, amit korábban említettem és már elkezdtük kipofozni is, bár szűkek a kereteink. 

Vettünk festéket, és átmentünk szobafestő-mázolóba Tibivel, már majdnem kész az egyik szoba, azt ma szeretném befejezni, hogy holnap nekieshessünk a kisszobának. Van nagyon sok dolog, ezért nem is nagyon fogok tudni írni, duplán kell lakást takarítani, csomagolni a holmikat, stb. 

Most kóstolok bele az élet finomságaiba :)

Brand new start

  

 °°hát nem édes?°°

A címhez hűen nagy változásoknak nézünk elébe, mint leendő Fúder család. Elegünk van abból, hogy a lakásban mindig elromlik, tönkremegy, szétesik, letörik valami, és még csak nem is a sajátunkat javítjuk.

 Elég volt a vén tuskó alsó szomszédból is, aki ok nélkül feljelentéssel fenyeget minket, mert ő zajokat hall, dörömbölést, ugrálást, headbangelést tőlünk, de arra még nem jött rá a majom (pedig felvilágosítottam), hogy a panel viszi a hangot... 

Az ember teljesen normális, nyugodt életet próbál élni, erre még így is van olyan, akik a kákán is talál csomót, eszméletlen. Ráadásul hipotéziseit olyan mocskos módon közli a delikvenssel, hogy annak mindjárt ki is nyílik a bicska a zsebében (nem hiába kente be valami kedves "jóakarója"  bölcsőzsírral az autója szélvédőjét... a fejét kellett volna!)

Ráadásul kénytelenek vagyunk állandó jelleggel összeugatni vele, pedig főleg Tibire nem jellemző, hogy valakit elküld kiabálva a jó édes anyukájába, abba... vissza... Pedig mégis megtette, és aki őt kihozza a béketűréséből, az vagy nagyon paraszt, vagy nagyon hülye. Esetleg mindkettő. És az a köbön.

Szóval elég volt. Lehetetlen tovább hallgatni, hogy "kopog a papucs" meg "este tíztől kuss" (ezek szó szerinti idézetek.. jaj, és aki tudja, árulja már el, hogy egy parafa talpú biopapucs hogy a jó életbe kopog??)

Úgy néz ki, találtunk egy jó kis, hosszú távra kiadó, szabadon alakítható albérletet abban a lépcsőházban, ahol anyuék laknak  - szomszédja leszek a saját szüleimnek, nem vicces? :)

Apropó, anyu... Ő még mindig egyben, öcsipocok nagyon nem szeretné kidugni a kis fejecskéjét, pedig már tegnap meg kellett volna születnie a doktorbácsi előzetes jelzései szerint.. Hát még nem érkezett meg, de annál jobb, minél tovább óvja magát a gyökér emberektől és az ostobaságtól. Szegénynek lesz még elég ideje arra, hogy megtanulja ezeket kezelni, nem kell annyira sietni XD

Új otthon

 

Hát itt vagyok én is. Immáron egy hete, hogy áttettem a székhelyem Tibihez, így most már hivatalosan is háztartásvezetővé léptem elő :) Még a költözés előtt nehéz volt felfogni, hogy hamarosan egy másik hely lesz az otthonom, de most már jó. Én is akartam ezt, mert már kellemetlen volt nekem is, hogy ide-oda rohangálok folyton, és anyuéknak ez rossz. Most is találkozunk szinte mindennap, tegnap reggel is elkísértem a földhivatalba, és ettünk egy sütit. Már nehezen viseli szegénykém a várandóssága utolsó egy-két hetét, öcsikém kicsit mozgékony csöppség,  és néha olyan érzetet kelt anyukámban, mintha ki akarna szakadni a hasa. 

Kötött gyerek, azt mondta a nőgyógyász. Olyan hullámmozgásokat tud végezni, hogy öröm nézni (gondolom, annyira nem nagy öröm érezni, ahogy anyukám arckifejezését néha megfigyelem :)).

Egyébként jó érzés gondoskodni arról a férfiról, akit mindennél jobban szeretek. Eddig is ezt tettem, ez igaz, de most mégis más érzéssel fogok bele. Amúgy ő is nagyon drága, a héten el kellett kísérnem egy barátnőmet az iskolájába, mert kozmetikusnak tanul és szüksége volt a vizsgájához egy modellre. Korán kellett kelni, mert háromnegyed nyolcra az iskolájában kellett már lenni, és a párom felkelt, hogy reggelit készítsen nekem,sőt, még innivalót is csomagolt!

Nagyon jólesett, komolyan. Mióta megkérte a kezem, valahogy minden olyan más. Sokkal meghittebb még egy közös reggelizés is. Igaz, nagyon sajnálom az elúszott nyári esküvőnket, de bízom benne, hogy hamarosan lesz a mérnöki végzettségéhez méltó munkája (már nagyon sajnálom szegényt azért, mert fizikai munkát kell végeznie - annyira megalázó egy diplomás, tanult embernek. Talán még engem jobban bánt, mint őt. Neki nem ez a sorsa!), és nekem is sikerül végre-valahára elhelyezkednem.

Végre látom a reménysugarat az út végén. Nagyon hálás vagyok neki, mert biztat, hogy tanuljam azt, amit szeretnék, mert nagyon meg fogom bánni. Én pedig szeretnék visszamenni művtörire. Sajnos, papíron ugyan még mindig levelezős hallgatója vagyok az egyetemnek, tehát felsőoktatásban tanulok, de ez a félévem passzív, viszont ebből a jogviszonyból nem mehetek át nappalira. Ördögi kör... Marad az eredeti megoldás: újra érettségi, és nappali. Természetesen állami, mert nem tudnánk fizetni. Még maradt négy félévem, az alatt bőven befejezem a maradékot - barokkig az etalonvizsgák kivételével és a bevezetés a középkori művészetbe Kovácsos csodáját nem számítva, készen vagyok...  Én nem adom fel azt, amit imádtam tanulni! Hoztam egy rossz döntést, igaz, de hiszem, hogy korrigálni lehet. Arról meg igazán nem én tehetek, hogy nem indítanak levelezőn művtöri szakirányt - honnan tudtam volna? Ez a Pázmány Péter Katolikus Egyetem - három év alatt már megszokhattam volna... De nem adok fel, tényleg. Van hozzá erőm, és van aki motivál!

Szomorú nap

Ma van a huszonegyedik születésnapom. Nem mintha különösebb jelentőséget tulajdonítanék neki, de az, hogy azok, akiket szeretek, csak kevesen emlékeznek meg róla, igen rosszul esik. A saját nagyszüleim szerint fogyatékos vagyok, és megkérdezték a minap, hogy minek születtem meg - hát igen, ezen a tényen érdemes elgondolkozni. Azt hiszem, kész a válasz, de nem fontossági sorrendben, hiszen mindannyian egyformán lételemei az életemnek. Először is: a szüleimért, mert ők nekem nagyon fontosak és meg segítenek, mellettem állnak mindenben, még akkor is, ha nevelő célzatú kijelentéseik hatására nem mindig érzem, de a bajban és az örömben mindig látom, és ezt köszönöm nekik. Másodszor: a testvéremért. (egyelőre még csak így egyesszámban, hiszen kicsi öcsém, Marcell még anya pocakjában élvezi áprilisig az édes semmittevés perceit) Mert próbálok rá vigyázni, csak ő sokszor tehernek érzi, pedig ő is ugyanilyen, ha rólam van szó. Sosem felejti el azt a butaságot, amit elkövettem, és azt hiszem, akkor jött rá igazán - és én is - hogy mennyire fontosak vagyunk egymásnak. Harmadszor: a vőlegényemért. Mert soha ilyen férfi oldalán én még nem álltam. És bármennyire is nem vagyok istenfélő, hálát adok az égnek, amiért az útjaink keresztezték egymást. Soha nem kívánok más embert magam mellé, hiszen a világ legnagyobb kincsét kaptam a személyében. Bár a terveink a saját nagyszüleim közreműködésével - vagyis éppen annak hiányában - kudarcba fulladtak. Nem kaphatunk a házra hitelt, így nem lehet soha a miénk és az esküvőt is el kell halasztani, bármennyire is szeretnénk már házastársak lenni. Más úton kell megvalósítani a terveinket, és ehhez több idő, és energia szükséges. Én a hír hallatán nagyon kétségbeestem, aznap alig tudtak kihúzni a gödörből, de belátom: küzdeni kell. Nagyon nehéz lesz, de nem adjuk fel! Elérjük a célt: a közös boldogságunkat és a beteljesülést: a saját családot. Ez az én születésnapi fogadalmam.

Hűvös február - de haladunk!

ez már egy boldogabb maci

Nagyon régen nem írtam, pedig történtek változások, de egyszerűen nem volt erőm megosztani.
Először is, végre tudható, hogy a születendő testvérkém kisfiú, szóval megvan a családi boldogság - különösen apukámé, ugyebár.
Marcell lesz a kis trónörökös neve. Jobb mint bármelyik másik lehetőség, amivel apa próbálkozott - anya szerencsére hajthatatlan volt a választásban.
Munkahely-ügyben még mindig semmi, remélem, a Sanyo meg a Praktiker közül már valami összejön.
Viszont tegnap utánajártunk Tibivel, és sikerül hitelt igényelnünk az egyik banknál, hogy legalább részben megvehessük a házat, a további részleteket pedig havi törlesztésben fogjuk anyáéknak fizetni - azon legalább nem lesz kamat, nem úgy, mint a hitelén, és mindenki jól jár.
Így, hogy mégis pénzhez jutunk (megkerülvén mindenkit, mert már elegem volt a botrányokból, meg abból, hogy mindenki - sajnos Tibi egész családja - rossznak talál minket, és szívtelennek, csak azért, mert a jogos tulajdont kérjük, hogy kezdhessünk valamit az életünkkel meg a jövőnkkel...), lesz esküvő.
Nagyon várom már, hogy ott állhassak, és mindenki tudja majd: megtaláltam végre a párom.
Amennyire Zsolti tévedés volt, és az is, amit egymásnak mutattunk, persze, nem őszintén (tudat alatt mindenkit - beleértve magunkat is - becsapva ezzel), annyira tudom, hogy soha ilyen boldog nem voltam még, és soha ennyire örök nyugalommal nem éreztem azt, hogy életem párja áll mellettem.
Mikor először voltam Tibinél, még Mádon, már akkor ilyenekről beszéltünk, és ott megígértük egymásnak, hogy egy év múlva összeházasodunk. Ennyire biztosak voltunk abban, amit érzünk egymás iránt. És ez mai napig sziklaszilárd, az is marad.
Apa is megmondta: soha ilyen rendes fiút nem találnék sehol (nagyon szereti Őt a családom, ebből is látszik).
Lassan intézzük a pénzügyeket, aztán pedig meg kell látogassuk az anyakönyvvezetőt, hogy egyeztessünk időpontot, későbbi nevet, meghívót stb.
Juj, de várom már :)