Tegnapról mára:)

Áááá:))
Utolsó nap a szünet előtt. Fel kellett volna kelnem időben, mert emlékmeghatározásból hiányzik egy zh-m két hete, és hátha megírhatom még (próbálkozni lehet:D),ergo: kellett volna tanulnom valamicskét. Persze, jogos a kérdés, hogy miért nem tegnap... izé.. próbáltam meg ilyesmivel foglalkozni de bevallom töredelmesen, délután rettenetesen elbeszélgettem az időt Kingával, a barátnőmmel az egyetemen... Jó idő volt, és ilyenkor jobban esik a pletyi-pletyi, mint a magolás. Különben is ritkán találkozunk, és ki kell használni a lehetőséget:D
Amúgy is ment köztünk a jegyzetcsere, tisztelettel átadta nekem nagy becsben tartott Erkölcsi alapfogalmak című bibliáját, hátha ragad rám belőle valami...:) Na neem, amúgy hazudok:) Az etika vizsgámra kell, ugyanis nem tudok bejárni az előadásra, így kissé soványka az elérhető jegyzetmennyiségben a tárgyból..
Mint ahogy sok minden más tárgyból is... :))
Azon törtem a fejemet az éjszaka, (alvás helyett, mellett, közben) hogy kellene valami állás. Mert ha engem átvesznek ill. újra felvesznek az egyetemre jövő évben, akkor papíron ismét elsős leszek... (harmadév helyett, hurrá...:() ) de akkor közben el kéne kezdenem a rajzos sulit, ha betöltöm a 22-t, mert az életben nem végzek soha.. És egy-két évet kéne dolgoznom, mielőtt család meg ilyesmi... Viszont az iskola tandíjas.... Világos, nem?
Ezért arra jutottam, hogy tanítani kéne, Ki fogok tenni papírt itt nálunk helyben az iskolák ajtajára, hogy: "Fiatal bölcsészhallgató, felsőfokú német nyelvvizsgával rendelkező diáklány korrepetálást vállalna általános ill. középiskolásoknak magyar nyelv-és irodalomból, művészettörténetből, valamint német nyelvből. Jelentkezni az alábbi telefonszámon lehet: blablabla.."
Elég tág az intervallum, nem?:) Csak megkeres valaki:)
Most viszont elpályázom, még van egy kis dolgom indulás előtt, és a vonat nem vááááár:D
Ahoi.

Hétvége, sunshine helyett fagyás...

A vasárnapok mindig unalmasak... Nagyon lassan telik az idő, és mindig ott van az a kósza gondolat, hogy holnap már hétfő, kezdődik a mókuskerékben való pörgés-forgás, botladozás, elesés, felállás újra... Viszont... Kezdek alakulni. Számot vetettem önmagammal, azzal, hogy mit is akarok kezdeni az életemmel, hogyan legyen tovább, mi az, amit várok még. Sokat segített. Csütörtökön és pénteken már újra bevonultam egyetemista társaim közé, hogy tegyem a dolgom. Ráadásul egy kis sikerélményem is volt: abból a tárgyból, amiből tavaly elhasaltam, mert a fásítási programot egész félévben ügyesen tartottam, most hármast kaptam. Végre lehetett valaminek örülni. Ezen felül még a szociális támogatást is megkaptam. Hurrá! Mégiscsak van valami értelme az egyetemista létnek?
Oké, ezt az évet még kibírom, aztán februárban újrafelvételi szabad bölcsészet szakra, hogy aztán végre teljes erőbedobással foglalkozhassak vázákkal, műemlékekkel, és majestas domini-típusú Krisztus- ábrázolásokkal (is) :)
A napokban még arra is rájöttem, hogy jó dolog az Internet. Korábban nem voltam lelkes híve a chatelésnek, mondván, az őszinteség aránya igen alacsony ezekben a berkekben. De! Egy nagyon kedves fiú az élő példája annak, hogy ha megelőlegezzük másoknak a bizalmat, értékes emberek barátságát tudhatjuk magunkénak. Egyedi a stílusa, és annak ellenére, hogy zenei ízlésünk tökéletesen különbözik, nagyon hasonló az értékítéletünk és a jellemünk. Örülök hogy megismerhettem, remélem, valódi és igaz barátság is lehet még belőle.
Hüpp:( Most elmorzsoltam egy könnycseppet:D
Nuh, pápá, libbenek is tovább, suhanok a szelek szárnyán egy kis Incubus-t hallgatván :)

Rémálomomat kiírom magamból...

Ideggörccsel ébredtem ma reggel. Az utóbbi időben mintha képtelen lennék elkülöníteni saját magam életét a virtuális világtól. Függővé váltam, a saját képzeletemtől függők, mintha be lennék zárva a saját fejembe. Egész nap csak duruzsol, olykor bömböl a fülemben valami zene, sokszor eléggé depressziós hangvételűek, és képtelen vagyok kilépni ebből és visszahelyezni az életemet a normális kerékvágásba. Nincsen erőm a saját épülésemre koncentrálni, bejárni az egyetemre, tanulni... Hetek óra csak itthon ténfergek és csak akkor ülök vonatra, ha tényleg muszáj bent lennem, mert mondjuk zh-t írok... Minden egyes este megfogadom, hogy holnap másképp lesz, hogy erőt veszek magamon... De amikor reggel kinyitom a szemem, csak ürességet, kedvtelenséget érzek belül, és nem tudom megerőszakolni magamat, hogy felöltözzek, és kitegyem itthonról a lábam. Nagyon jól tudom, hogy ebből a vizsgaidőszakban baj lesz, hogy megint ott fogok állni, és nem fogom tudni behozni a lemaradást, ahogyan az előző félévekben sem..:(
Nem tudom, mi történik velem. Küzd bennem az ész, a logikus gondolkodás, tudom mit kéne tennem, hogy legyek valaki később, de egyszerűen olyan gyenge vagyok...
Az éjjel azt álmodtam, hogy én vagyok Kurt Cobain, egy nagy szigetre tettek ki, majd őslakosok mindenféle válogatott módszerekkel megpróbáltak kinyírni, mint például leöntöttek sósavval és elástak... De valahogyan mindig megszabadultam (még a sósavas elásából is...), futottam, futottam, majd elértem az óceánt, és úszás közben a Smells Like Teen Spirit-et énekeltem... Megmenekültem, mert felszedett egy nagy hajó... És itt ébredtem fel. Egész éjjel óriási stresszben voltam, nagyon valósághű volt az egész. És olyan érzés fogott el engem, az álombeli Cobain fiút, mintha belül mindig is tudnám, hogy meg kellene halnom, de valaki (vagy valami?) ezt mégsem engedte...
Ahogyan kikászálódtam az ágyból, még a sokkhatás alatt, azonnal megrendeltem A mennyeknél súlyosabb című önéletrajzi könyvet, hátha sikerül lezárnom magamban ezt a Cobain-témát, mert mióta láttam Kurt utolsó 48 órájáról és életéről szóló filmet, azóta nem tudok tőle szabadulni... Úgy vagyok vele, mint Pilinszky a francia fogjával: belőlem él...