Ó, augusztus, ó újdonságok!

Megint tróger voltam, ezer bocsánat. De azt hiszem, most következik az az időszak, hogy ismét aktivizálni fogom magam. Ugyanis sikerült a felvételim :) Szeptembertől a Pázmány Vitéz János Karán fogok szociálpedagógiát tanulni. Végre vége ennek a hosszú-hosszú várakozásnak, és megint tehetek valami hasznosat. Már várom. Egyébként pedig majdnem minden nap egyforma, még jó, hogy itthon van anya, így egy kicsit gyorsabban telnek a hétköznapok. Már nagyon várom a levelet az egyetemről, szeretném már magamat beiratkozva tudni (ez magyaros volt?- kérdem én, az ex-magyar szakos :))
Egyébként pedig élvezem a házaséletet, jó dolog :) Bár, ugyanazt csinálom lényegében, mint  amit az esküvő előtt, a gondolat, az érzés mégis más, hiszen feleség vagyok. És nem értek együtt azokkal, akik szerint a házasság, az esküvő haszontalan, és felesleges, csak költségekkel jár. Nekünk ez egy újabb kapocs, ami összeköt minket, egy olyan fogadalom, amiből még akkor is erőt lehet meríteni, amikor veszekszünk. Mert előfordul az is. De nem tart sokáig szerencsére. 
Én azért mentem hozzá Tibihez, mert tudom, hogy szeretem, hogy soha senki nem lenne a másik felem, csak Ő, és abban is biztos vagyok, hogy Ő ugyanezt érzi velem kapcsolatban. 


Olyan jó minden :) :)

Házasélet

Itt vagyok, immáron egy hetes és két napos feleségként :) Még mindig nem szoktam meg igazán a gondolatot, az új nevemet sem, folyamatosan elrontom, ha be kell mutatkoznom, és olyan fura volt az okmányirodában is aláírni az új személyihez.
De nagyon boldog vagyok, teljesült az álmunk! Az esküvő gyönyörű volt, és igazuk volt azoknak, akik azt mondták, hogy aprólékosan meg kell élnünk minden percet, mert gyorsan elsuhan az egész nap. Így is volt, tényleg. A lagziból hatalmas buli kerekedett, a barátaink, és a rokon fiatalok azóta is emlegetik, hogy a top 10-ben első helyen szerepel az esküvőnk a jó bulik között :)
Tényleg az volt, nem lehetett unatkozni. Folyamatosan volt játék, tánc, móka-kacagás, minden. De hajnalban, két óra felé én már olyan fáradt voltam, hogy alig vártam a hazatérést, és azt, hogy aludjak :D
Most, hogy az esküvő is megvolt, már csak a nászútra meg a sulira kell koncentrálni (csak vegyenek fel!!).
Happyness :)

Szervezkedés

Haladunk a szervezéssel. Múlt hét szerdán megtaláltuk az álomruhámat: gyönyörű, krémszínű csoda, úgy éreztem magam benne, mint egy királynő :) Remélem, Tibinek is tetszeni fog :) Többet nem akarok róla elárulni, hátha ezt ő is olvassa, és előtte mindenképpen titoknak kell maradnia :) Eredetileg hófehér ruhát szerettem volna, volt is olyan összeállítás, ami tetszett, de valahogy egyiknél sem éreztem azt hogy : "igen, ez az!" A nő meg félve megkérdezte, hogy adhat-e egy krémszínűt. Hát miért ne!

Felvettem, és kész csoda volt! Eleve fehér bőrű vagyok nagyon, és a fehér ruha még sápasztott, de a krémet ahogy magamra vettem, barnábbnak tűntem, és valahogy olyan szép fénye van, nem rideg, és olyan gyönyörű :) Lesz fátylam is, és kesztyűm, mindenképpen akartam mindkettőt. 

Kaptam egy darabot az anyagából, hogy a cipőt meg a láncot ehhez választhassam, meg Tibi ingét, öltönyét is. Neki barnát ajánlottak a hölgyek így látatlanban, krémhez az a legszebb, azt mondták. 

Neki kell fogni a meghívókészíttetésnek is most már, meg a többinek. Cukrász, virágos, gyűrűk... 

De a nagyja megvan. Ami pedig a legjobb: anyósom bejelentette, hogy ad a vacsora költségeibe még, így azt sem nekünk kell állni, és ez nagyon jó hír, mert már tegnap kezdtünk aggódni. Mostanában sajnos elég sok köztünk a feszültség, gyakoriak a súrlódások, viták, és ez nagyon rossz.  Tibinek is stesszes a munkája, és a felvételi meg az újraérettségi miatt vagyok ideges... no meg az esküvő.

De mindig szépen kibékülünk, és ez olyan jó :) Összetartunk, mert szeretjük egymást, nem fogjuk fel a kis vitákat tragikusan. Még a legjobb kapcsolatban is vannak súrlódások. És a mienk tökéletes :)

Készülődés

Íme az új év első bejegyzése :) Szépen lement a karácsony, most is, mint előtte egy évvel, nagy születésnapi ebédet csináltam Tibimnek 26-án, mindenki itt volt a szűk családból, aki fontos. Meghatódott a kis drágám, hogy mindenki miatta jött, aranyos volt. Aztán lezavartunk egy itteni szilveszteri bulit is, bár csak öten voltunk, a hangulat, úgy gondolom, nagyon kellemes volt, én jól éreztem magam. 

Januárban pedig nem csak egy diétába, de az esküvő szervezésébe is aktívan belefogtunk. Haladunk-haladunk, megvan már a zenész, a vőfély, és az étterem is, ahol a lagzit tartjuk. (Esztergomban egy kedves kis csárdában, igazi hangulatos lesz :))

A következő fontos dolog a ruhám lesz, a jövő héten már mindenképpen lefoglaljuk azt is. Valószínű az is egy esztergomi szalonból lesz. :) Alig várom, hogy kiválasszuk. Igaz, még csak három kilót fogytam, sok kellene még, hogy az eredeti súlyomat visszanyerjem, de talán így sem leszek olyan nagyon csúnya. :$ Nem akarok az újdonsült férjemre szégyent hozni. :)

Lassan egyébként, hogy más témáról is írjak, az érettségire és a felvételire is jelentkeznem kell. Nekifekszem a tanulásnak, mindenképpen azt akarom, hogy felvegyenek, és szeptembertől újra tanulhassak :)

Esküvő

Igen!! Végre ez is eljött. Kijelenthetem, hogy házasságkötésünk 2011. május 14-én 16:30-kor lesz életem párjával. 

Nagyon régóta vártam, hogy ez a pillanat is eljöjjön, hogy tudjam: oltár elé vezet az a férfi, aki a világon a legjobban szeret. És eljött! Nagyon boldog vagyok, és nagy buzgalommal készülődök. :)

Return

Két hónapja nem írtam, ez szégyen. Pedig volna mit mesélni, csak én vagyok lusta, azt hiszem. Meg fáradt is. Éjszakás vagyok a héten és még vissza kell rázódni. Igen, vissza, mert szeptember 16-ával elküldtek a gyárból. Itthon voltam másfél hónapot, és most novemberben visszavettek. Örültem is nagyon neki, mert szükségünk lesz a pénzre, amit keresek most a remélhetőleg két hónap alatt. 

December elején megyünk bejelentkezni az anyakönyvvezetőhöz. Nem szeretnénk később, mivel januárban már szeretném lefoglalni a ruhámat. Elég extrém méret lettem szerintem az elmúlt egy évben (vagy csak saját magamhoz képest az, nem tudom), így nem akarok kockáztatni. Szeretnék szép lenni, mert egyetlen ilyen csodás nap lesz az életemben. 

Igaz, hogy fogyni nem fogytam egy dekát sem sajnos, de még lehetséges, hogy fogok. Voltam orvosnál a vérnyomásommal, kaptam rá bogyót. Laborba is kaptam beutalót, oda is elvánszorgok, aztán meglátjuk mi lesz. Remélem, rendbe tudnak szedni májusig. 

Iszonyú a kupi itthon, így megyek is, mert még főznöm is kell és Tibi unokatestvéréjék jönnek este, aztán ráncba kell szednem a lakást. Állítólag csak beugranak, de ismerem a familiájukban ennek a szónak a valódi jelentését :D

Ünnep

Tudom, hogy elég soványka ez a havi egy bejegyzés, de annyira pörögnek az események, rohan az élet, hogy egyszerűen nincsen időm a részletességre.

Azért vannak dolgok, amit muszáj elmesélnem, mint például a tegnapi nagy esemény: öcsikémnek keresztelője volt. 

Olyan édesen, nyugodtan és szépen viselte az egész ceremóniát, az orgonaszót, hogy jobb kisfiú nem is lehetett volna, még a lelkésznő is megdicsérte, hogy milyen kis ügyes :)

Hangját sem lehetett hallani, pedig az orgonista azért elég elemi erővel játszott, és a gyülekezet éneke sem volt suttogás. 

Az esemény után étteremben ebédeltünk, Marcika meg benyomott előtte egy óriási adag papit :) Mindenki olyan csodálkozással nézte az étkezését, mintha még nem láttak volna ilyet :) Mondjuk, a módszerei igen sajátságosak: egy kanál papi után  öklét is ügyesen betuszkolja a szájába - hát egy csepp se sok, annyi se essen ki. Én voltam az etetőszéke, az ölemben csücsült, és kellemesen beterített az ebédjével :)

Délutánra már mindenki fejéből kivonta az oxigént a lakoma, eldőltünk, aztán sorban hazaszálingózott a család. 

Az egyetlen ember, aki nem jött el, az húgom barátja volt. Azt hiszem, ezzel a húzással megint kezdi egyre mélyebbre ásni magát anyuék szemében... 

Anyuék.. hát igen, ők tündériek. Egyre azon gondolkodtak, hogy tudnának segíteni nekünk az esküvő ügyében, és azt találták ki, hogy kapunk üdülési csekket, amiből a kaját tudjuk majd finanszírozni. :) Nagyon jól hangzik. Annyira várom már azt a napot, mert nagyon szeretem az én kis Apócámat, és boldog lennék, ha végre már mindenki tudná. 

Nagyon sokat gondolkodom az egészen. Azt beszéltük meg, hogy decemberben megyünk az anyakönyvvezetőhöz időpontot kérni, hogy legyen szabad, de most, hogy április helyett májusra toltuk át, anyuék kérésére, így lehet, hogy az korai volna. De én már annyira szeretném látni, hogy elkezdődött a szervezés! 

Hogy nem álom az egész, hanem a valóság... Hogy a párom szeret, és velem akarja leélni az életét...