Ünnep

Tudom, hogy elég soványka ez a havi egy bejegyzés, de annyira pörögnek az események, rohan az élet, hogy egyszerűen nincsen időm a részletességre.

Azért vannak dolgok, amit muszáj elmesélnem, mint például a tegnapi nagy esemény: öcsikémnek keresztelője volt. 

Olyan édesen, nyugodtan és szépen viselte az egész ceremóniát, az orgonaszót, hogy jobb kisfiú nem is lehetett volna, még a lelkésznő is megdicsérte, hogy milyen kis ügyes :)

Hangját sem lehetett hallani, pedig az orgonista azért elég elemi erővel játszott, és a gyülekezet éneke sem volt suttogás. 

Az esemény után étteremben ebédeltünk, Marcika meg benyomott előtte egy óriási adag papit :) Mindenki olyan csodálkozással nézte az étkezését, mintha még nem láttak volna ilyet :) Mondjuk, a módszerei igen sajátságosak: egy kanál papi után  öklét is ügyesen betuszkolja a szájába - hát egy csepp se sok, annyi se essen ki. Én voltam az etetőszéke, az ölemben csücsült, és kellemesen beterített az ebédjével :)

Délutánra már mindenki fejéből kivonta az oxigént a lakoma, eldőltünk, aztán sorban hazaszálingózott a család. 

Az egyetlen ember, aki nem jött el, az húgom barátja volt. Azt hiszem, ezzel a húzással megint kezdi egyre mélyebbre ásni magát anyuék szemében... 

Anyuék.. hát igen, ők tündériek. Egyre azon gondolkodtak, hogy tudnának segíteni nekünk az esküvő ügyében, és azt találták ki, hogy kapunk üdülési csekket, amiből a kaját tudjuk majd finanszírozni. :) Nagyon jól hangzik. Annyira várom már azt a napot, mert nagyon szeretem az én kis Apócámat, és boldog lennék, ha végre már mindenki tudná. 

Nagyon sokat gondolkodom az egészen. Azt beszéltük meg, hogy decemberben megyünk az anyakönyvvezetőhöz időpontot kérni, hogy legyen szabad, de most, hogy április helyett májusra toltuk át, anyuék kérésére, így lehet, hogy az korai volna. De én már annyira szeretném látni, hogy elkezdődött a szervezés! 

Hogy nem álom az egész, hanem a valóság... Hogy a párom szeret, és velem akarja leélni az életét...